2017. október 14., szombat

20 dolog ami minden gimisnek ismerős lehet





1.  *kilencedikben* Nyolcadikban én voltam a király, most pedig újra a tápláléklánc legaljára kerültem...


2. *gólyatábor* Ööö izé, Őt, hogy is hívták?


3. Ebben a négy évben csak a tanulásra fogok koncentrálni!


4. Hoppá, ez kettes lett...


5. Szóval, ez alatt a négy év alatt be fogok pasizni, életre szóló barátságokat fogok kötni és ki fog derüli, hogy vámpír/vérfarkas/bármi ami nem emberi, vagyok...Legalábbis ha a könyveket vesszük alapul.


6. Nulladik óra? Nyolcadik? EGYNAPON? Ez a pokol?


7. Négy évig kell kibírnom ezt az egészet? Ez nagyon hosszú lesz.


8. *tizedikes lettem*


9. *tizenegyedikes lettem*


10. *tizenke MI A SZAR? Tegnap még a gólyatáborban voltam.


11. ...avagy, nem is olyan nagy hazugság, hogy gyorsan telik az idő.


12. ...vagy esetleg tényleg végig szenvedted ezt a négy évet és el se akarod hinni, hogy vége.


13. 50 óra, lehetőségek amiket azonnal az arcodba nyomnak:
-embereket számolsz egy rendezvényen, hihetetlen izgalmas...
-matricákat ragasztgatsz, huha, kezdek izgalomba jönni...
-gyerekekre vigyázol és parázol azon, hogy ha bármi baja esik az a te felelősséged.
-kutyát sétáltatsz és gondolatban rimánkodsz, hogy ne az utca közepén végezze el a dolgát.
Hmm...nem hangzik rosszul egyik sem, ugye?


14. Az érzés amikor négy-öt év, kinek mennyi, szenvedés után végre leadhatod a kémiát és a föcit, leírhatatlan.


15. A két ellentétes érzés:
Hagyom a tanulást, ki kell élvezni az életet!
Tanulnom kell, mert különben nem lesz mit kiélvezem az életben...


16. Fááááradt vagyok.


17. Német tanár: "Bele fogunk húzni a tanulásba, ti is készüljetek az órákra, jó lenne legalább egy középfokú nyelvvizsga!"
Eközben te: *átgondolod, hogy mennyi német tudás ragadt rád az évek során* Ich bin Lili, scheisse, du, wir, ihr meg volt valami sie is, meg ragozás meg das, der, die...izé, ennyi.
Nagyon bíztató.


18. Amikor szemezzel egy helyes fiúval a folyósón majd hosszas kutatómunka után kideríted a nevét és rájössz, hogy semmi esélyed nála, mert végzős, fél év múlva elhagyja a sulit és még barátnője is van...Hello darkness my old friend... 


19. Belegondolsz, hogy óvodás, kisiskolás korodban milyen nagy és idős embereknek képzelted a gimiseket, most pedig rádöbbensz, hogy még mindig semmi közöd a felnőtté váláshoz.


20. Az érzés amikor meglátsz az utcán egy régi általános iskolás "barátnődet" akivel megesküdtetek, hogy tartani fogjátok a kapcsolatot, de igazából már a vezetéknevére sem emlékszel.


+1. Első hónapokban; sokszor figyelsz rá, hogy jól néz ki, jó benyomást kelts, jelentkezel órákon, a legjobb oldaladat mutatod. Egy év után, amikor már mindenki ismer és a tanárok beskatulyáztak; A véleményedet dugd fel magadnak, köszönöm.


Sziasztook!
Remélem tetszett nektek ez a rövid, viccesnek szánt bejegyzés. A cikkből kiindulva már gondolhatjátok, hogy gimis vagyok, viszont nem végzős, úgyhogy az érettségi, szalagavató, meg úgy az egész utolsó évről nagyon nem tudtam írni, mert nincs tapasztalatom, pedig biztos vagyok benne, hogy akkor is érdekes gondolatok ötlenek fel az emberben. 😀 Illetve ez a bejegyzés is általánosít, tehát ha pl. szeretted a föcit vagy éppen a kémiát akkor nem tudsz azonusúlni a 14-es ponttal, vagy mondjuk a 17.-el, mindenesetre próbáltam olyanokat összegyűjteni ami nagyban megegyezik mindenkinél.
Köszönöm, hogy benéztetek a blogra/elolvastátok a bejegyzést!


2017. október 11., szerda

Bejelentés...



Sziasztok!
Nem, nem esik piros hó, békák se potyognak az égből és nem is holnapútan kiskedd van...Akkor mégis mi a francot keres itt ez a bejegyzés? Bejelenteni készülök valamit....Bezárom  a blogot...Ez egy nagyon nehéz döntés volt, sokáig kellett gondolkozom, de úgy érzem ez a legjobb amit tehetek a blog, és a ti érdeketekbe. Köszönöm azt a sok örömteli pillanatot amit nektek, olvasóimnak köszönhetek, de eljött a búcsú ideje...










HA! Ugye, hogy bevetted? És még nem is hibázhatlak érte, hiszen a blog még egy páratlan zokninál is elhagyatottabb volt, mondhatni, néma csend és hullaszag uralkodott rajta, így nem meglepő ha a létezéséről is megfeledkeztél. Az az igazság, hogy a blog finoman szólva is zuhanórepülésbe csapódott be a blogger világ eltemetett blogjai közé, darabjaira hullott, és úgy is maradt, a kedves pilóta pedig ( khm..én ) egy kicsit se erőltette meg magát, hogy esetleg helyrehozza ezt a katasztrófát, mondhatni strucc-politikát végezve bedugta a homokba a fejét, és úgy tett mintha semmi se történt volna...Szóval, lefordítva civilbe, már több mint egy hónapja nem volt új bejegyzés a blogon és bevallom őszintén egy bekezdést se írtam azóta erre a blogra ami elég elkeserítő, hiszen ez az egyetlen amit vezetek. Mellette nem úgy kell elképzelni, hogy hevertem az ágyamon és a plafont bámultam, hanem a hétköznapjaim is elég zsúfoltak voltak, az órarendemről nem is beszélve, illetve a sport nagyon nagy szerepet tölt be az életemben és legjobban arra koncentrálok, DE ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzik az egész bloggolás, inkább egy kicsit a háttérbe szorult ami egyáltalán nem tetszik nekem, pedig én döntöttem így, még ha akaratlanul is.
Össze akarom szedni magam és új bejegyzéseket hozni, nem akarom veszni hagyni ezt a blogot, se Lili Leonet. Úgyhogy, nem, nem zárom be a blogot, nem szabadultok meg tőlem, pedig tudom, hogy már reménykedtetek.
Mivel nem szeretném, hogy ez a bejegyzés csak erről, konkrétan a semmiről, szóljon, beszámolnék nektek arról, hogy mik történtek azalatt az idő alatt amíg távol voltam tőletek:


1. Egy kis pancsi
Beborultam(tunk) egy kenuval a Dunába.
Igen, a legmocskosabb részénél, és igen, akkor amikor kb. tíz métert kellett volna eveznünk a partra.


2. Torta
Egy japán fiúnak tortát adtam(tunk).
Hosszú sztori, de a lényeg, hogy nyáron egy szomorú japán fiúnak adtunk egy tortát a barátnőmmel, ezzel felvidítva őt. Ne is kérdezzétek...


3. Még egy japán
Lett egy képem a világ egyik legaranyosabb japán fiújával.
Ez is nyáron történt, valamiért nagyon vonzottam a japán embereket...De, legalább végre meg tudom különböztetni a japánokat és a kínaiakat.


4. RIP telefon
Beleejtettem a wc-be a telefonomat...még mai napig nem tudom felfogni, hogy komolyan megtörtént ez az eset...


5. Facebook profkép.
Oké, ez most röhejesen fog hangzani, és nem túl meghatározó része az életemnek, mindenesetre végre sikerült egy olyan profilképet csinálnom ami tetszik.


Oké, elképzelésem szerint sokkal érdekesebb és viccesebb dolgokat írtam volna le, de rá kellett, hogy jöjjek, hogy leginkább sok kicsi dolog vagy éppen személyes, olyan ami külső szemmel nem tűnne lényegesnek, dolgok történtek velem, szóval be kell érnetek ezzel az igen silány "élménybeszámolóval".
Igazából ennek a bejegyzésnek nem igazán volt értelme, de úgy éreztem, nem folytathatom csak úgy a blogot, mintha az az egy hónap kihagyás ott se lett volna.
Várlak titeket vissza a következő bejegyzésre!
Üdvözlettel;


Lili Nem Szabadultok Meg Tőlem Soha Leone

2017. augusztus 20., vasárnap

Bloggereknek a Bloggerkedésről

Sziasztok!
Két bejegyzés egymás után? Nem, nem esik piros hó az égből és, nem, nem őrültem meg.
Elsőnek kezdeném azzal, hogy remélem ez lesz az első, és egyben utolsó olyan bejegyzésem amiben úgymond csak leírom a gondolataimat, nincs külön téma, csak én és a véleményem. Bár sokszor gondoltam arra, hogy csak leülök és kiírom magamból azt ami a bloggerkedésről és erről az egészről gondolok, de sose tettem meg, mert azt akartam, hogy a blogon csak minőségi, érdekes vagy épp vicces bejegyzések legyenek. Ezért se csináltam sose TAG-eket, mert nem hittem abban, hogy bárkit is érdekelne az, hogy mit válaszolgatok százszor olvasott kérdésekre. Igazából azt szerettem volna, hogy az olvasóim a cikkeimből ismerjenek meg, ne pedig előre kitalált kérdésekből, vagy pl. egy bemutatkozásból. Aztán átgondolva az egészet, arra jutottam, hogy lesz, ami lesz, én megírom ezt a bejegyzést és majd meglátjuk, hogy hányan fognak érdeklődni iránta.
Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy vajon egy ismeretlen számára milyen képet festek magamról, sokszor eszembe jutott, hogy vajon az olvasóim feltették-e valaha azt a kérdést maguknak, egy cikkemet olvasva, hogy mégis ki vagyok én, hogy tanácsokat osztogassak, és "megmondjam, hogy mit csináljanak". Hiszen az olvasóim több mint fele valószínűleg még egyetlen történetemet sem olvasta, így fontosnak tartom, hogy hiteles legyek, mert kiráz a hideg a képmutató, hamis emberektől.
Na, már most azon jár a fejem, hogy a lényegre kéne térnem, és nem papolni, de az a helyzet, hogy ennek a bejegyzésnek nincs is lényege, csak úgy van, és kész. Azon gondolkodom, hogy lesz-e valaki aki egyáltalán elolvassa ezt. Mert simán lehet, hogy nem lesz. Hogy egy óra múlva fellépek a bloggerbe és a megtekintés mellett mondjuk egy húszas fog állni, és akkor most kimondom azt ami mi, bloggerek, mintha nem akarnánk soha bevallani, vagy már kezdek félni, hogy csak én érzek így, de engem zavar. Zavar, ha megírok egy számomra fontos bejegyzést, ami ráadásul tetszik is és úgy gondolom másoknak is fog, erre nem így lesz. Rossz amikor úgy érzed, nem fizetődik ki a belefektettet időd, munkád, abba amit csinálsz. Mégis úgy érzem, hogy nincs jogom panaszkodni, mert szinte mindig kapok egy-egy kommentet, lassan eléri a blogom a 30.000 megtekintést, és több mint nyolcvan feliratkozóm van, és ezt hihetetlenül megbecsülöm, mert ezek a számok nagyon nagyok, tényleg, elképzelhetetlennek tartottam ezt az egészet egy évvel ezelőtt, sőt talán még féléve is.
Viszont az ember mindig többet, és többet akar, nem éri be azzal amilye van. Bár ez nem hangzik túl jól, van olyan helyzet amikor előnyös lehet, pl. egy sportolónál, hiszen addig küzd amig első nem leszel, nem éri be mondjuk egy ötödik, vagy egy második hellyel.
Szóval, valami ilyesmit érzek akkor is amikor egy bejegyzésemre nem érkezik annyi olvasó mint amit reméltem, nem helyes? Nem ezért kéne írnom? Nem a megtekintés számít? Lehet, de akkor is így érzek.
De mire is akarok kilyukadni? Ez az egész "leírom, hogy mit gondolok" dolog abból indult ki, hogy rámentem a cseréimre és rá kellett, hogy jöjjek, sok blog bezárt, szünettel, nem folytatják és egyebek. Aztán eszembe jutott a sok panaszkodó blogger, hogy a mostani írok, meg maga a blogger világ mennyire rossz lett. Ez pedig, a sok abbamaradt blog, és az emberek akik szerint a mostani bloggerek elvannak cseszve, arra ösztönöznek, hogy folytassam tovább, hozzak érdekes, vicces, esetleg hasznos bejegyzéseket, hogy megmutassam, még itt vagyok. Még itt vagyunk. Mi, normális, értelmes, segítőkész és vicces bloggerek, akik lehet, hogy nem nyolc-tíz éve bloggerkednek, de ugyanolyan fontos számukra az, hogy ne arról írjanak, hogy apuci, hogy dugja meg a lányát, hanem minőségi és jó tartalommal próbálják színesíteni a blogger világot. Illetve sokszor hallom, hogy nincs olvasó, hogy nincs értelme blogot nyitni mert senki se fogja követni. De ez a probléma rossz irányból van megközelítve. Mert ha nincsenek blogok, akkor olvasók miért lennének? Az a helyzet, hogy már több mint egy éve egyetlen történetes blogot sem követek, mert egyszerűen nincsenek. Ha fellépek egy blogger csoportba szinte az összes megosztás egy mindenes blog írójától származik, történetek sehol maximum novellák. Bevallom hiányzik, régebben több mint öt sztorit követtem és legalább annyira szerettem olvasni és kommentelni mint írni. Ennek az lehet az oka, hogy egy történetes blog nem kis meló, ha az ember tényleg komolyan veszi, és átgondolja a sztori menetét, a szereplők személyiségét és hasonlók. Ráadásul ott előre meg kell írni több fejezetet és nagyobb a rizikója, hogy esetleg elfogy az ötlete vagy éppen a kedve az írójának. Ezért is van sok bloggernek még írásba lévő története amit nem publikál. Hozzátenném, nekem is van egy, és a legtöbb írónak is, akit ismerek. Szóval ennek is kétoldala van, ha nincs blog, nincs olvasó. Ha pedig esetleg egy olyan blogger olvassa ezt akinek van futó, történetes blogja az megosztaná velem a tapasztalatait? Hogy tényleg annyire kevés az olvasó, hogy nem éri meg belekezdeni egy blogba? Pedig szerintem lenne rá igény, legalábbis nekem hiányzik az az érzés, hogy izgatottan várjak egy új részt és kétoldalas kommenteket írjak blogokhoz. Vagy csak én érzek így?
Azzal pedig nem lehet mit kezdni, hogy ez a felület is megváltozott...minden változik, mivel egyre többen vagyunk, több blogger és ezáltal több lehetőség van arra, hogy rossz, vagy éppen jó, történetek kerüljenek fel a világhálóra.
Talán csak ennyit akartam, kiírtam magamból azt amit gondolok, és bevallom egy kicsit hülyén érzem magam miatta, mert bár mindig van saját véleményem, nem szoktam bárkivel, főleg nem mindenkivel, megosztani. De, talán ez a legjobb amit tehetek, és remélem, nem csak én érzek így, és nem én vagyok az egyetlen akinek megfordultak az agyában ezek a gondolatok.
Ki tudja, talán senki se fogja elolvasni ezt a bejegyzést, vagy talán ez lesz az egyik legnézetebb...Mindegy, én annál többet nem tudok tenni, hogy megírom a tőlem telhető legjobban a bejegyzést, és várok...(a pontpontpont mindig jó egy befejezésre, drámai, meg minden)...😊





2017. augusztus 19., szombat

A futás 5 aranyszabálya


Sziasztok!
Már régebb óta meg akartam írni ezt a bejegyzést, de mindig elhalasztottam, vagy éppen arra gondoltam, hogy nyáron, vagy éppen karácsony után kéne megírnom, mert sokan akkor kapnak a fejükhöz és kezdenek el mozogni, sportolni. De úgy gondolom ez a cikk nem csak akkor lehet hasznos, hanem az év összes hónapjára, mert nincs megszabva, hogy mikor mehetsz el futni, vagy mikor kezdesz el edzeni.
A futás már évek óta szerepet játszik az edzéseimben, még akkor is ha nem ezt a sportágat űzőm, például két héttel ezelőtt egy edzőtábor keretében minden reggel lefutottam 4km-ert, (az kb. 10 kör egy futópályán) illetve utána még különböző erősítő feladatokat csináltam és mit ne mondjak, a hét végére már megéreztem a dolgot még akkor is ha edzet vagyok.
De miért fontos a futás? Miért erőlteti mindenki? Lényegében azért mert az összes izmot megmozgatja, még ha az elsőre fel sem tűnik neked, és fejleszti az állóképességet. De nem könnyű, sőt kifejezetten nehéz beleszokni a futásba, úgyhogy összeszedtem pár tippet amivel jobban eshet futni és amiket ha betartasz talán nem megy el közbe az összes életkedved...Na jó, ez nem volt túl motiváló, de bevallom, nekem se a kedvenc mozgásformám a futás, de amennyire rossz az elején, annyira hatékony, úgyhogy valahogy meg kell békélni vele. Szóval, itt is lenne az az öt "aranyszabály".






1. Légzés
Nincs annál rosszabb amikor szúró oldallal kell futnod, úgyhogy az első dolgod legyen, hogy ütemezd a légzésed. Orron be, szájon ki, ne kapkod a levegőt, de ha mégis beszorul a levegőd akkor ugyan ezzel a technikával lélegezz mélyeket, addig amíg el nem múlik. Higgyétek el, életmentő lehet. Illetve még a tártásotokkal is segíthettek azon, hogy jó legyen a légzésetek, kidüllesztett mellkas, egyenes hát és fej, ezek fontosak.


2. Ne. Állj. Le.
Így, minden szótag végén egy ponttal, drámaian, csak, hogy érzékeltessem, hogy ez mennyire fontos. Tudom, milyen az amikor legszívesebben elterülnél a földön és örökre ott maradnál, vagy éppen úgy érzed kész, vége, nem bírod tovább, de bármilyen csábítónak tűnik lelassítani és belesétálni a távba, nem jó ötlet. Ugyanis ha egyszer leállsz, nem tudod ott folytatni ahol abbahagytad. Kezdjük azzal, hogy már az is nagy teljesítmény ha újra rá tudod venni magad arra, hogy elkezdj futni, a lábaid elnehezednek, ráadásul a légzésed se lesz ütemes. Úgyhogy inkább lasíts egy kicsit a futásodon, de ne állj meg.


3. Ütem
Már az elején vegyél fel egy ütemet, amit úgy gondolsz, bírni fogsz egész végig, lehet akár egy kicsit gyorsabb is, mert nyilván egy idő után egy lassulni fogsz, de a lényeg, hogy tarts egy adott ütemet.


4. Csak előre!
Nem is gondolnád, hogy mennyire fontos, hogy hova nézzel futás közben. Sokan mondják, hogy szeretnek olyan helyre menni futni ahol nézelődhetnek. Na, hát én ezzel nem igazán tudok azonosulni, futás közben, akárhol is vagyok, nem tudok úgy nézelődni mintha csak a Duna parton sétálgatnék egy fagyival a kezembe. Nekem az vált be a legjobban, hogy előre nézek, ez azért is jó, mert így egyenes a tartásom és így a légzésem is jobb, ahogy említettem az első pontban. Amikor meg már tényleg a "mindjárt meghalok" fázisba kerülök a lábamat kezdem bámulni, ahogy ütemesen emelem, ezzel motiválnám magam, hogy mindjárt ott vagyok és bár akkor jól esik, annyira nem hatékony hosszú távon.


5. Levezetés
Gondolom, nem ez az első alkalom, hogy hallotok a nyújtás fontosságárról, de én is csak ismételni tudom azt ami már sokan mások leírtak: Nyújtsatok! ( gyakorlatok nyújtáshoz x ) Illetve, bár lehet, hogy akkor, izzadtan, főleg ha melegbe futottatok, nem esik jól, de egy forró zuhany, vagy éppen fürdő is jót tesz, mert ellazítja az izmokat. Az egyik legfontosabb pedig; igyatok, vizet, de a legjobb ha sportitalt, ami pótólja a kiizzadt ásványi anyagokat.


Remélem tudtam segíteni nektek ezzel a cikkel, higgyétek el, bár a futás kemény, de bele lehet jönni. És bár nagyon elcsépeltnek és agyon használtnak tűnik ez az idézet, de just do it...Ne add fel, a futásnak ez a lényege. Kitartás!
Úgyhogy elő a futócipőkkel!

2017. augusztus 5., szombat

10 kép amiben mindenki magára ismer


Sziasztok!
Egy olyan bejegyzéssel érkeztem amivel már egy hónapja "szenvedek". Hasonlóan ehhez ( x ) a cikkhez, itt is próbáltam a legviccesebbekre és valósághűbbekre szerkeszteni a képeket, tudjátok, hogy az embernek az a gondolat ugorjon be, hogy "olyan mintha magamat látnám". Mert biztos vagyok benne, hogy legalább egy igaz lesz rád ezek közül. ( nyilván a címben túlzás az a mindenki, de így volt a legegyszerűbb megfogalmazni )
Jó olvasást, és remélhetőleg, szórakozást! ❤😃


1. Nincs mit tenni, ki vagyok élezve a csokira...


2. Csak nehogy utána kiderüljön, hogy a Szürke ötven árnyalatát olvasta...




3. De most komolyan! Mióta divat ribancnak lenni?



4. Végül is, csak egy laza 45°-ról beszélünk.



5. Oké, a rajztudásomat nem kell kritizálni, a pálcikaemberek szexik.



6. Na és te, hogy állsz a matek leckéddel?





7. Sajnálom, a kutyám, az a kutyám.





Na és akkor most jöjjenek a bloggerek:

8. Ez a kép annyiraaa szomorú



9. Igaz, vagy igaz? (ha jobban akarod látni mi van a "google keresőbe" írva akkor kattints a képre!)




10. Bölcs gondolat.